Programok Tiszakécskén kívül

Tőserdő

Tőserdő szépe

Lakitelek-Tőserdő a Tisza mentén helyezkedik el, híres a tiszai holtágról, a csodálatos környezetéről, üdülő övezetéről és a Tőserdő Szépe rendezvényről.

1996-ban volt az első Tőserdő Szépe rendezvény, melyet akkor még csak néhány százan látogattak. A rendezvény mára tradícióvá vált és országos hírnévre tett szert, hiszen a versenyre nevező hölgyeken kívül, nagy létszámú vendégsereg is érkezik az ország minden részéről.

Részletes információkért és programlistáért érdemes felkeresni a Tőserdő Szépe hivatalos honlapját.

Hivatkozás: Tőserdő Szépe hivatalos honlapja

Tiszakürti arborétum & kalandpark

Tiszakürti arborétum

Csak át kell menni a Tisza túl oldalára és máris a Tiszakürti arborétumban találjuk magunkat.

A Bolza család által létesített arborétum: A XIX. század végén, a református egyháztól megszerzett, 17 ha-s erdős-mocsaras területen kezdték kialakítani, Tige Mária grófnő kezdeményezésére. A kertet egy Erdélyből érkezett erdész, Tompa Mihály kezdte el építeni. Az eredeti tölgy-, szil- és kőrisfák mellé platán-, hárs-, amerikai tölgy-, és fenyőfákat (nehézszagú boróka, luc-, jegenye-, erdei és feketefenyő) telepített.

1946-ban került állami tulajdonba. 1971-ben megyei védett területté nyilvánították. 2001-ben pedig az addigra 60 hektárosra bővített arborétum országos jelentőségű Természetvédelmi terület lett. Kezelője a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat. Szakmailag a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzet része.

Tudj meg többet »


Szentkirály

Szentkirály - Szentkirályi

Ki ne hallott volna a "Hazai Világsiker"-ről, a híres Szentkirályi ásványvízről. Viszont annál kevesebban arról, hogy valójában hol is található az ásványvíz szülőbölcsője, Szentkirály.

Bács-Kiskun megye északi határán, a Kiskunsági Homokhátság peremén fekszik, csupán 15-20 percnyire Hotelünktől, Kecskemét és Tiszakécske között fél úton.

A község 1952-ben jött létre Lászlófalva néven Kecskemét Alsószentkirály és Felsőszentkirály nevű külső részeiből. 1987 óta Szentkirály a település neve.

Hivatkozások: Szentkirály, Szenkirályi Ásványvíz

Kiskunsági Nemzeti Park

Kiskunsági Nemzeti Park (kanalasgém)

A Kiskunsági Nemzeti Park legközelebbi része, a Szikra és az Alpári-rét mindössze 18,2 km-re található a Parton Hoteltől.

Az 1975 január 1-jén alapított Kiskunsági Nemzeti Park hazánk második nemzeti parkja. Hasonlóan a Hortobágyhoz, ez a táj is az ember és a természet sok száz éves együttélésének emlékeit őrzi. A nemzeti park értékes területei a Duna-völgy szikes pusztái, tavai, a Duna-Tisza közi homokhátság homokbuckái, homokos pusztái, mocsarai, az Alsó-Tiszavidék holtágai és ártéri erdői, a Bácska homokbuckái és dunavölgyi löszpartjai.

Területének kétharmadát az UNESCO Ember és Bioszféra programja 1979-ben bioszféra-rezervátummá nyilvánította. Vizes élőhelyei a Ramsari egyezmény hatálya alá tartoznak és fokozottan védettek. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága Kecskeméten található.

Tudj meg többet »


Kecskemét

Kecskemét - Cifrapalota

Kecskemét megyei jogú város, Bács-Kiskun megye székhelye, lakónépesség szerint a nyolcadik legnagyobb, közigazgatási terület szerint a hetedik legnagyobb település Magyarországon. Bács-Kiskun megye népességének mintegy 22%-a él Kecskeméten.

A nagyvárosok közül Kecskemét fekszik a legközelebb az ország mértani középpontjához, Pusztavacshoz. A Duna-Tisza közén elhelyezkedő város a kedvező helyi adottságoknak köszönheti a létét. Az ország minden részéből könnyen megközelíthető, Budapesttől autópályán kb. 45 percnyire, Tiszakécskétől 30 percnyire fekszik.

Tudj meg többet »


Hírös Hét Fesztivál - Kecskemét

Hírös Hét Fesztivál - Kecskemét

Kecskemét város egyik legnagyobb múltra visszatekintő programsorozata 1934-ban vette kezdetét, amikor Móricz Zsigmond élő rádióadásban üdvözölte be az első Hírös Hetet, mint a kecskeméti hagyományok és értékek ünnepét.

A rendezvénysorozat célja, hogy a hírös város ország-világ előtt bemutassa mindazokat a régre visszatekintő hagyományait és értékeit, amikre a legbüszkébbek a kecskemétiek.

A programokat tematikusan három csoportba sorolhatjuk, ezek: "a kistérség településeinek városa", "a kézművesek városa" és a "borváros".

További információk: Hírös Hét Fesztivál hivatalos honlapja

Bor- és pálinkaünnep - Kecskemét

Bor- és pálinkaünnep - Kecskemét

A gasztronómiai és kulturális rendezvény ideje alatt a Városházától a Cifrapalotáig sorakoznak a magyar borokat és pálinkákat kiállító és bemutató sátrak.

A fesztiválon részt vevő borászok, borászatok, borrendek és pálinkafőzdék ízletes nedűiből mindenkinek lehetősége nyílik kortyintani párat, mely kóstoló kiváló bemelegítésnek bizonyul majd az esti szórakoztató műsorokhoz. Délutántól színpadi előadások, táncbemutatók és koncertek gondoskodnak a kiváló hangulatról.

További információkat Kecskemét hivatalos honlapján találhatsz: www.kecskemet.hu